2014. május 30., péntek

EVENT | DOVEX BLOGGERTALÁLKOZÓ


A Dovex Kft. olyan márkák forgalmazója Magyarországon, mint a Guerlain, Bourjois, Clarins vagy a Chanel és persze még sorolhatnám a patinás listát. Nemrég meghívtak minket bloggereket, hogy ismerkedjünk meg egymással és a nyári újdonságokkal kicsit közelebbről. Talán mondanom sem kell, hogy milyen izgalmas és persze tartalmas volt ez az esemény, azt hiszem mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. Ezúttal egy képes beszámolót hoztam nektek, így Ti is kaphattok egy kis ízelítőt az idei nyár gyönyörű újdonságairól!



A találkozó az Angelika kávéházban kapott helyet, ahol el voltunk kényeztetve - sütemények, finom kávé és limonádék - akár egész nap el lehetet volna így hallgatni az előadásokat! :) Hallhattunk néhány különleges illatról, és mindet végig is szaglásztuk, a 20.-nál már talán nem működtek annyira jól az érzékeink, de így is nagyon érdekes volt mik lesznek várhatóan a nyár sláger-illatai. A kedvencem a Guerlain Terracotta parfümje volt, ami a legendás bronzosítóinak, amiket szintén kipróbálhattunk, üvegbe zárt verziója - maga a nyár. És ha már nyár, a Clarins napozó termékeit is megismertük kicsit jobban, itt az olajos verzió volt nálam a befutó, ami néhány perc alatt be is szívódótt a bőrömbe és nagyon finom, különleges illatot hagyott csak maga után. 
A Bourjois aktuális újdonságai, a csodás új körömlakkok, a szárító cseppek, a Volume 1 Seconde spirál is kézrők-kézre körbejártak, a körömmatricákat pedig ki is próbáltuk élesben. Tényleg egy másodperc alatt mintát lehet velük varázsolni a körmökre, én például egy pitypanggal lettem gazdagabb. 
De a nap fénypontja talán a Chanel bemutató volt, hallható is volt néhány mély, bloggerekből feltörő sóhajt a termékek láttán. Megismerkedhettünk néhány különleges krémmel és alapozóval és amit a leginkább vártam, a nyári kollekcióval is, ami élőben talán még csodásabb mint a promóképeken. A körömlakkokból nincs amit nem viselnék szívesen, a narancs Mirabellába pedig szerelmes vagyok. Oh, az a szín! Sajnos nem minden jutott el hozzám, mert mindenki buzgón fényképezett, így sajnos az új Illusion D'ombre szemhéjpúderek sem. Pedig jól kihasználható színek kaptak helyet a kollekcióban, várhatóan a nyár slágerei lesznek. A blogon egyébként már írtam a Chanel 2014-es kollekciójáról, amit itt tudtok elolvasni: Chanel Reflets d'Éte de Chanel.

És akkor jöjjenek a képek, remélem vissza tudnak adni legalább egy kicsit a hangulatból és a gyönyörű termékekből!


ILLATOK


 CLARINS NAPOZÓK



CHANEL


GUERLAIN


BOURJOIS



Ti melyik nyári újdonságot próbálnátok ki legszívesebben?



8 megjegyzés:

  1. Mázlisták, az összeset nagyon szívesen végigpróbálgatnám én is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abszolút megértelek! :) Én is szívesen elidőztem volna még tovább egy-egy darabbal....:D

      Törlés
  2. A Bourjois lakkok nagyon ígéretesnek látszanak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem gyönyörű ez a nude kollekció! Én a lila lakkot (Peace and Mauve) kaptam a goodie bag-ben és felkenve is legalább olyan szép mint az üvegben. Ha nem szebb....:)

      Törlés
  3. Hű, milyen szépek a parfümös üvegcsék! :) A Bourjois lakkok nekem is tetszenek, de a Clarins termékek is nagyon ígéretesnek tűnnek!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazi illatkavalkádban volt részünk! :) A lakkokat érdemes üzletben is megnézni, mert nagyon szép nude árnyalatok vannak ebben a kiadásban, a napozók pedig szuperek voltak és most nagyon aktuálisak, bár épp nem túl napfényes az idő....:)

      Törlés
  4. Nagyon jók lettek a képek és a beszámolód is, újra ott éreztem magam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó köszönöm, szomszédom az asztalnál! :) Szerintem lehetne ilyen minden héten! :D

      Törlés

09 10