Talán a sok napsütés és a dübörgő tavasz miatt történt, hogy ma olyasmivel próbálkoztam amivel soha ezelőtt - virágokat varázsolni a körmeimre. A lehető legegyszerűbb technikát választottam, és ha nekem sikerült, higgyétek el, mindenkinek fog!
Tegnap a lakkok közt kutatva újra felfedeztem egy nagy tavalyi kedvencet, a L'Oreal megazöld lakkját, a Wasabi Hint-et. Nagyon élénk és friss, ugyanakkor van benne valami pasztelles is - ha szeretitek a zöld lakkokat, mindenképp érdemes vetni rá egy pillantást. Tavaly majdnem napra pontosan ilyenkor írtam róla a blogon. :)
Szóval felkentem és meggyőződtem róla, hogy igen, még mindig nagyon szeretem, de kicsit üresnek találtam önmagában. Hogy a virágok ötlete honnan jött, azt már nem tudom, de már csak azért is jó ötletnek tűnt, mert így végre használhattam az ebay-ről rendelt körmös ecseteket is. De fogpiszkálóval vagy ceruzával is tökéletesen működik ez az egyszerű technika. Csak húzunk néhány vonalat, és tulajdonképpen ennyi. A közepükbe tehetünk egy kis pontot bármilyen színnel, vagy glitteres lakkal, ahogy én is tettem. A színekkel is lehet játszani, nekem most ez az élénkzöld-fehér páros így tetszett, azzal a kis minimális csillogással együtt.
A felhasznált lakkok:
OPI - Alpine Snow
L'Oreal Color Riche - Wasabi Hint
Orly - Halo
Annak ellenére hogy nem vagyok hozzászokva a mintás körmökhöz, ez most nagyon tetszik. Vidám, tavaszias és persze jó érzés hogy sikerült a virágok megalkotása! :) Remélem nektek is tetszik és talán inspirációt is merítetek belőle. Ha esetleg valaki elkészíti bármilyen színnel vagy formában, nagyon örülnék ha elküldené a Szépséglabor facebook oldalára!
Ti szeretitek a virágmintás körmöket?
Nekem nagyon tetszenek a virágocskák: nem túl erőltetettek, de feldobják az egészet. :) Én épp nem is olyan rég ajándékoztam el ezt a L'Oréal lakkot, mondanom sem kell, hogy már másnap megbántam. :/ :D Vajon lehet még kapni? Hmm...
VálaszTörlésszép lett. :)
VálaszTörlésSzép mani lett :)
VálaszTörlésEz a szín *-* Csodálatos. És a virágok is nagyon aranyosak rajta. :)
VálaszTörlésJaj de kis szép! Nagyszerűek a virágocskák és a színválasztás is telitalálat! Imádom :)))
VálaszTörlés