2013. október 7., hétfő

Smink / On me today #1





Sziasztok! A mai sminkem szeretném megmutatni, bár a magam lefotózása még mindig nem megy. Egyszerűen nem tudom megmutatni a részleteket, például a szememen lévő sminket közelről, ahol látszanának a színek és a kompozíció. Sok-sok próbálkozás után sikerült a lenti, nemigazán mosolygós kép rólam....:) De mert a fotózás nem sikerül úgy ahogy szeretném, még leírhatom milyen sminket viselek ma és hogy készítettem, nemigaz?! :)


Primerként a La Roche-Posay Effaclar Duo-t használtam, ami pillanatok alatt beszívódik és nagyon jó rá sminkelni, ráadásul még a bőrömön is segít. Szuper termék!:) A hidegebb idő beköszöntével én is lecseréltem a jól megszokott Maybelline BB krémem és visszatértem a nagy kedvencemhez, a Bourjois Healthy Mix alapozójához. Kézzel szoktam felvinni, eddig ezt a módot találtam legjobbnak, így tudom a leginkább egyenletesen eloszlatni. A fedése enyhe-közepes, ezért bizony korrektort is be kellett vetnem. A Healthy Mix korrektort használom szinte minden nap, mert szépen el lehet dolgozni, nem ül meg az apróbb redőkben, sőt hidratál is!
A szemöldököm formázására szinte minden nap ugyanazt a terméket használom, mert egyszerűen imádom, megéri a pici macerát ami vele jár. A Mac Brow Fluidline Gelcreme szuper tartós és nagyon szépen meg lehet vele rajzolni az íveket. Na jó, kell vele kicsit gyakorolni, de ha már benne lesz a bugi a kezünkben, sima ügy!:)
És akkor a lényeg, a szemek. A lényeg, amiről sehogy sem sikerült fotót készítenem...:) Azért leírom, hogy alapként a Maybelline Color Tattoo On and On Bronze árnyalatát használtam, ami minden natúr-barnás smink legjobb barátja.:) Erre vittem fel az Antiqued szemhéjpúdert a Mac-től az egész szemhéjra és az alsó szempillatőbe. Egy igazi rozsda szín, szuper őszi sminket lehet vele készíteni! A mélyítővonalba a Darkhorse került a Naked palettából, majd a széleket a Naked árnyalattal satíroztam el. Egy kis fekete szemceruza a felső szempillákhoz, majd a Max Factor 2000 Calorie vízálló változata, és a szemek készek!:)
Ha pirosításra kerül a sor mostanában csakis a Mac Gleeful jöhet szóba nálam, ez is automatikusan került bele a napi rutinomba az ősz beköszöntével. Egy mélyebb lilás-tégla színű ásványi pirosító, ami ad egy kis ragyogást is az orcának.:) Rúzsnak a szilvás-rózsaszín Clinique Chubby Stick Super Srawberry-t tettem fel. Végül az elmaradhatatlan Rimmel Stay Matte púderrel zártam a mai smink rituálém.:)


És ez lenne az én első napi sminkem, mármint itt a blogon!:) Legközelebb remélem sikerül képekben is dokumentálni, de egy kis ötletet, inspirációt talán így is lehet belőle meríteni. Ha valamelyik fent említett termékre kíváncsiak vagytok, írjátok meg kommentben és közelebbről bemutatom!


Köszönöm hogy itt voltatok,
Szabina :)




8 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tetszik :) Igazából minden fent említett termék érdekel :D Úgyhogy ebben nem tudok választani :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, köszi! Hát akkor összekapom magam és mindenről lesz teszt! ;) De a Mac szemöldök zseléjéről már írtam, ha a tag-eknél a Mac-re kattintasz, látni is fogod. ;)

      Törlés
  2. Ismerem a problémát! Állvány, makró objektív és kis tükör :) Fog az menni, ne add fel és mosolyogj! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nyilván leginkább technikai akadályai vannak az igazán jó képek készítésének, amiket felsorolták mind tervbe vannak véve. :) A mosoly is megjön majd velük együtt :D

      Törlés
  3. én is a mosolyra szavazok! ;)

    VálaszTörlés
  4. Szerintem jól sikerül, csak a kis mosoly hiányzott, de ha lesz, akkor elnézzük most. :3 A kedvencem a pirosító volt, rögtön oda siklott a tekintetem. *.*

    http://life-beauty-me.blogspot.com/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem rossz kép, csak már úgy érzem elveszi a figyelmet a sminkről, elolvasta vajon valaki?! :D De legalább a pirosító kitűnt, meg is érdemli! ő nagyon szép :)

      Törlés

09 10