2014. március 10., hétfő

Dove Hair Therapy Refresh+Care száraz sampon





A mindennapok nélkülözhetetlen terméke, bad hair day alkalmával igazi hős, aki segítségünkre siet és életet lehel a lelapult, és már kissé megviselt hajkoronánkba is = Dove Hair Therapy száraz sampon.

Igazából röviden össze is foglaltam a lényeget. :) Persze azon kívül hogy "nagyon jó" sok egyéb dolgot is tudok mesélni a Dove száraz samponjáról. Én a sok pozitív vélemény alapján már a hazai megjelenéskor rögtön lecsaptam rá, és már a második flakonnál tartok, és biztos vagyok benne hogy lesz harmadik is, majd negyedik, és így tovább. Ezzel persze már elárultam, hogy valóban megszolgálta a jó hírét és én is nagyon megszerettem a használata során. De nézzük is miért:

A permet nagyon finom és szinte átlátszó, az első használatok során fura is volt, kicsit olyan érzés volt mintha dezodort fújnék a hajamra.:) A hajon sem látszik semmi, nem hagy fehér foltokat vagy szemcséket maga után, eldolgozást követően pedig valóban csak felfrissült tincsek maradnak utána egy kis volumen kíséretében.
Az illata nagyon, nagyon finom virágos-gyümölcsös, de leginkább talán a friss illik rá, egyszerűen az illata is maga a frissesség. De persze lehet hogy már összekötöttem az illatot a hatással a hetek folyamán, mindenesetre nagy plusz pont jár ezért is.
A használata nagyon könnyű. Első lépésként fel kell rázni majd 20-30 cm távolságról a hajtövekre permetezni. (Itt sem hagy nyomot maga után.) Ezután az ujjunkkal kicsit beledolgozzuk a hajba, végül átfésüljük és tádá máris nyertünk egy plusz napot a következő hajmosásig, a hajunk felfrissült.
A hatása többrétű. A fő funkciójaként felszívja a hajon lévő olajat, ezáltal felfrissítve azt két hajmosás közt. Ezt hiba nélkül, gyorsan és láthatatlanul teljesíti. A második hatása a volumennövelés, a hajtövekre fújva kicsit meg is emeli azokat, ezzel is fokozva a frissen mosott hatást. Végül a Dove száraz samponját a haj középső részére fújva használhatjuk arra is, hogy egy kis textúrát adjunk a tincseinknek.


A Dove Hair Therapy száraz sampon a fürdőszobák és pipereasztalok kötelező darabja, az enyémé legalábbis biztosan az lett. :) Ha nincs már időm hajat mosni, vagy csak egy kis felfrissülésre és volumenre van szüksége a hajamnak, mindig számíthatok rá. Ha épp ilyen termékre vágytok, bátran tegyetek vele egy próbát, remélem hasonló pozitív tapasztalatokkal gazdagodtok  majd mint én!


A Dove száraz samponját a DM és Rossmann üzletekben vásárolhatjátok meg,  kb. 1500 forintért.





7 megjegyzés:

  1. Na erre kíváncsi lettem én is, lehet kipróbálom majd én is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem neked is tetszeni fog majd a hatása! :)

      Törlés
  2. köszi a tesztet, sokat segített :) én is ki fogom próbálni ;)

    VálaszTörlés
  3. Jól hangzik, kedvem támadt kipróbálni! Köszi a tesztet! :)

    VálaszTörlés
  4. Két hetes tesztelgetés után én is most fogok róla tesztet írni, hasonló jó véleményekkel. :)) Pedig a száraz sampon aztán a mumusom!

    VálaszTörlés

09 10