2014. március 31., hétfő

L'oreal Blogger Day



Aki követ facebookon már tudhatja, hogy szombaton én is részt vettem a L'oreal főhadiszállásán megrendezett Blogger Day-en. Fantasztikus rendezvény volt, közelebbről megismerkedhettünk a L'oreal csoporthoz tartozó márkákkal; az aktuális újdonságokkal amiket a workshopokon olyan szakemberek segítségével próbálhattunk ki 
mint Oscar Larion vagy Hajas László; és persze a L'oreal Magyarország munkatársaival akik segítőkészségükkel és kedvességükkel mindannyiunkat lenyűgöztek.


Megérkezéskor welcome koktélok és éhségűző falatkák vártak minket, én az előbbiről tudok nyilatkozni - nagyon finom volt!:) 10 óra után pár perccel kezdődött az esemény, elsőként szuper előadások keretében a L'orealt és a hozzá tartozó márkák - Maybelline, Garnier, La Roche-Posay, Vichy, L'oreal Professionel és Kérastase- történetét, filozófiáját, eredményeit ismerhettük meg kicsit jobban, illetve a jövőben megjelenő termékekből is kaptunk egy kis ízelítőt. Én nagyon élveztem ezeket a prezentációkat, a képeket és videókat nézve fantasztikus sztorik jelentek meg előttünk, az pedig különösen tetszett, hogy ezeket az előadásokat a különböző divíziókért felelős hölgyek tartották. Igazi szenvedéllyel beszéltek a márkákról és a termékekről - nagyon inspirálóak voltak, így a hangulat azt hiszem kellőképpen megalapozott volt a nap további részéhez.

Az előadások után ugyanis workshopok keretében lehetőségünk nyílt szakemberek segítségével kipróbálni a termékeket. Ezek hatalmas asztalokon kaptak helyet - mind telis-tele egymás mellett gyönyörű rendben sorakozó termékekkel, köztük igazi újdonságokkal. Blogger mennyek. :) A továbbiakban igyekszem bemutatni ezeket az asztalokat és hogy hol,milyen tanácsot, illetve tippet hallhattunk a profiktól.




Vichy & La Roche-Posay


Ez az asztal vonzott elsőként leginkább, hiszen a kedvenc bőrápoló termékeim ezektől a márkáktól kerültek ki, és a nemrég megjelent néhány olyan újdonság is amire nagyon kíváncsi voltam. A márkákért felelős hölgy nagyon kedves volt és minden kérdésünkre felelt a termékekkel kapcsolatban, rengeteg hasznos dolgot tanulhattunk tőle a használatukról. 

Amire nagyon kíváncsi voltam, az a Vichy egyik újdonsága, a Normaderm Night Detox szérum, amit a problémás bőr éjszakai kezelésére fejlesztettek ki - tisztít, méregtelenít és mattít, a használatával elkerülhető a "reggeli olajos érzés".  Mióta megláttam a sajtóanyagot szerettem volna kipróbálni, és most nagyon boldog vagyok hogy alkalmam nyílt rá, ugyanis kaptam egyet belőle. Természetesen aznap este már ki is próbáltam, és két napi használat után máris látszik a hatása! 
A jól ismert Idéalia termékcsalád is új taggal bővül  hamarosan - az Idéalia Eyes a szeme alatti terület kezelésére kifejlesztve a sötét karikák, a finom vonalak és a fáradtság jelei ellen veszi fel a harcot. Kiegyenlíti és hidratálja  bőrt, az új applikátor segítségével pedig a felvitele is nagyon könnyű lesz. Jól hangzik! :)

A La Roche-Posay háza táján sem lustálkodtak, inkább előálltak egy olyan krémmel amit a legérzékenyebb bőrrel rendelkezők is bátran használhatnak - a Toleriane Ultra Fluid a termálvíz erejével nyugtatja a bőrt, a minimalista összetétel pedig biztosítja az extra gyengédséget.
Én nagyon izgatott vagyok az új kencék miatt, alig várom hogy beszámolhassak róluk a blogon! Van viszont egy régi termék is amire mindig is kíváncsi voltam, ez a La Roche-Posay termálvíz spray-je. Az egyik problémám a bőrömmel kapcsolatban, hogy az utóbbi időben arcmosást követően kipirosodik és csak hosszú időt követően csillapodok le, bármilyen hidratálóval is igyekszem kezelni. Erre megoldás lehet a hölgy szerint ez a termálvizes spray, hisz a férfiak bőrét is képes lenyugtatni borotválkozás után, csak megbirkózik majd az enyémmel is!:) Ezután biztosan beszerzem majd.




Maybelline & L'oreal


A sminkasztalnál volt talán a legnagyobb nyüzsgés, nem is csoda hisz Oscar Larion, a Maybelline Hungary sminkmestere olyan magával ragadó egyéniség akit szinte lehetetlen ott hagyni vagy nem figyelni rá! :) Rengeteg fontos tippet és tanácsot kaptunk tőle, olyan témákban mint például:
  • hogyan sminkeljünk az arcformánknak megfelelően
  • hová helyezzük a bronzosítót és a pirosítót az arcon, hogy a legelőnyösebbek legyenek
  • hogyan alakíthatjuk ki a tökéletes szemöldök-formát
  • milyen az ideális rúzs számunkra és hogyan választhatjuk ki
  • mi is az a highlighter és hol / milyen hatással alkalmazzuk
  • milyen eszközt válasszunk a tusvonal meghúzására
És az extra tanúságok amiket őt nézve és hallgatva vonhattunk le:
  • milyen jó is sminkelni és élvezni a különböző textúrák és anyagok nyújtotta lehetőségeket
  • és amitől még jobban imádni lehet - minden nő arca egyedi és szép :)

A sminkleckéken kívül Oscar néhány újdonságot is megmutatott nekünk. Talán tudjátok, hogy a  Cannes-i Filmfesztivál milyen fontos szerepet tölt be a L'oreal-nál, hisz a márka szépségnagykövetei minden évben felvonulnak a vörös szőnyegen . Az esemény tiszteletére idén is igazi különlegességekkel készültek, a Volume Million Lashes So Couture szempillaspirállal, aminek keféje ultra hosszú és szétválasztott pillákat varázsol majd nekünk, és a Super Liner So Couture tussal ami minden eddiginél vékonyabb applikátorral könnyíti majd meg a tökéletes tusvonal megalkotását. A termékek májusban fognak megjelenni, higgyétek el, érdemes őket várni! :)




Kérastase & L'oreal Professionel



A hajas részlegnél töltöttem talán e legkevesebb időt, pedig itt is igazi kincsekkel lehetett megismerkedni, nem mástól kérhettünk tanácsot, mint Hajas Lászlótól! 
A Kérastase termékeke a luxus hajápolás kellékei, kívülről-belülről gyönyörűek és a hajunk is az lehet a használatukkal. Sokan éltünk a lehetőséggel és ki is próbáltunk néhányat, profi fodrászok voltak a segítségünkre. Ilyen alkalom volt például mikor szépen sorban bekenték a hajvégeinket egy olyan hajolajjal, amiben apró csillámok is voltak hogy fokozza a fényességét, és ami az extra finom illatával betöltötte az egész helyiséget miután 10-15 blogger kipróbálta. :) Mennyei illata volt! :)
A L'oreal Professionel új styling termékekeit is megismerhettük. A vagány Wild Stylers termékcsaládban minden olyan termék helyet kapott amire szükségünk lehet egy igazán trendi kócos frizura létrehozásához. Érdekesség, hogy a márka arca 2014-től Kirsten Dunst, őt láthatjátok is a háttérben lévő ismertetőn, természetesen gyönyörű és kissé kócos hajkoronával. :)
Aki pedig kicsit merészebb volt, és akadt jó pár ilyen blogger, kipróbálhatta a L'oreal egyik újdonságát, a Hairchalk hajszínezőket. Szuper frizurák születtek a fodrászok kezei alatt, a kedvencem talán Festy-é, a Festy in style  bloggeréjé volt, akinek néhány perc alatt csodás ombre frizurát varázsoltak.





Elég hosszúra nyúlt ez a bejegyzés, la a kalappal ha eddig eljutottatok, de igazság szerint még sokszor ennyi mesélni valóm lenne. Összességében csodás rendezvény volt, rengeteg mindennel gazdagodtam, a szervezők hihetetlen kedvesek és inspirálóak, a szakemberek segítőkészek voltak és nagyon jó volt azokat a bloggereket "élőben" is látni akiket nap mint nap olvasok! A L'oreal Blogger Day igazi élmény volt számomra, ezúton is köszönöm hogy a részese lehettem! :)
Természetesen nem engedtek el minket üres kézzel, sőt igazából két nagy táskával távoztunk, de hogy ezek miket is rejtenek pontosan, az maradjon titok egyenlőre...:)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

09 10