2014. november 1., szombat

HIDRATÁLÓ ÉDESSÉGEK A FÜRDŐKÁDBA



Néhányunkkal már biztos előfordult hogy a kényeztető fürdéshez egy-két finom süti elmajszolása is hozzátartozott a kádban... és ez abszolút rendben van! A lelkünknek jó, az alakunknak talán kevésbé, de van egy klassz módja annak hogyan fogyaszthatunk édességet bármiféle bűntudat nélkül!

Fürdősüti és brülée.... ami ennyire jól hangzik, annak minek is ellenállni, nemigaz! A Bomb Cosmetics kifejezetten a fürdőkádban fogyasztandó édességeit olyan könnyű megkívánni, mint a kedvenc krémesünket a cukrászdában. Alakra tényleg egy-egy sütit idéznek, kicsi kis mesterművek a rajtuk lévő változatos díszítésekkel, amik ráadásul mennyei illatokat is árasztanak magukból. Ha már engedtünk a csábításnak és jól bevásároltunk belőluk, vagy mint az én esetemben egy barátnő aki tudja mennyire édesszájúak is vagyunk meglepett egy-egy darabbal - indulhat az önfeledt bűnözés! 


Én már nagyon kíváncsi voltam a kívánatos külső után, hogyan is működnek valójában ezek a kis sütik, és elsőként a Snowflake On Your Tongue fürdősütit próbáltam ki a hétvégén (amelyiken a kis hópelyhek vannak). Tulajdonképpen olyan különböző bőrápoló tulajdonságokkal rendelkező anyagokat gyúrnak össze mint a shea- és kakaóvaj, amik mellé finom illóolajok is kerülnek, így a bőrunk puha lesz míg mi relaxálunk is közben. Amint beletettem a vízbe a sütit és ugye közben tartottam a kezemben, elkezdett enyhén pezsegni. Maga az anyag lassan szabadult fel, így fokozatosan kerültek bele a fürdővízbe hidratáló anyagok. Azt kicsit sajnáltam hogy nem keletkezett hab vagy valami látványosabb, csak a víz lett kicsit zavarosabb és ennyi. Az illata sem erősen érezhető, de mindenesetre kellemes volt. A hidratáló hatás viszont egész intenzíven és érdekesen jelentkezett - már a vízben is mintha valamilyen olajjal lett volna bekenve a bőröm és ez az érzés utána is megmaradt, ezért úgy gondolom valóban jó nagy adag hidratáló vaj kerülhetett bele ebbe a kis sütibe. Engem kicsit zavart este hogy a bőröm mintha tényleg vastagon be lenne kenve, viszont másnapra olyan puha lett amilyen még soha.  Mindent összevetve egy klassz kis plusz lehet a fürdőzési szokásunkban egy-egy ilyen süti - a bőrünk biztosan puhább lesz, a kérdés hogy azt a bizonyos "vastagon bekent" érzést mennyire toleráljuk.
A Strawberry And Dreams Brülée egy nagyobb változat, ami akár 6 alkalomra is elég lehet, szóval hoszzútávon fogyasztandó, mindenesetre kíváncsi vagyok különbözik-e majd a kisebb társától.


A Bomb Cosmetics Magyarország honlapja telis tele van ilyen édességekkel, katinntás csak saját felelősségre! 


Ti milyen kényeztető termékeket használtok egy lazító fürdőzés során?




11 megjegyzés:

  1. Nagyon guszták a Bomb fürdôtermékei, de nekem kivétel nélkül mindegyik túl zsíros érzetû. Én a Lush fürdôgyolyóit jobban szeretem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Lush-tól még sajnos nem próbáltam fürdőgolyót, még.... :) De, igen, kár azért a "zsíros" érzésért, mert egyébként ezek a fürdősütik is tökéletesek lennének.

      Törlés
  2. Nagyon guszták a Bomb fürdôtermékei, de nekem kivétel nélkül mindegyik túl zsíros érzetû. Én a Lush fürdôgyolyóit jobban szeretem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem mondom, h kifejezetten szeretem az olajos érzést, amit ezek a fürdősütik maguk után hagynak, de azt igen, h pihepuha lesz utána (másnap meg harmadnap is) a bőröm, a lush-os fürdőtermékek után ezt sosem tapasztaltam, az csak a kádban élvezet, de semmi több. szóval én mióta kipróbáltam az elsőt, a maradék lushos csudákat el is ajándékoztam barátnőknek és vettem egy csomó bomb-os cukiságot, még egyikben sem kellett csalódnom. jajj, ma este be is izzítok egyet, vagy két hónapja nem áztam a kádban, pedig annyira jóóóó! :)

      Törlés
    2. Én is imádom a kádban lazítós perceket és olyan sok klassz terméket lehet már kapni amivel kicsit fel lehet dobni a dolgot! Érdekes, eddig érkezett egy szavazat a Lush-nak és egy a Bomb-nak is, nem is gondoltam hogya fürdősütik és fürdőgolyók közt ilyen "harc" alakul majd ki....:D

      Törlés
    3. A Bomb azért olajosabb és hidratálóbb, mert szinte mindegyikben található shea vaj. A Lush inkább a színre, illatra, habokra megy rá, de vannak azért shea és kakaóvajas darabok is. Ha táplálóbb fürdőre vágysz, Dyna, akkor érdemes ezeket az összetevőket keresni a Lush fürdőgolyóiban is. Én az erőteljesebb illatokat hiányolom a Bombtól. Nekem a Lushtól van egy-két felhasználatlan, de már kissé régi body butterem, épp arra gondoltam, hogy majd apránként felhasználom a fürdővízbe. Így biztos nem marad el a hidratálás sem.:)

      Törlés
  3. Én is próbáltam már Bomb Cosmetic-es fürdősütit. Az is többször használatos volt, talán 3-4 alkalomra volt elég. A habot nem hiányoltam, nekem az is tetszik, ha csak tejfehérre színezi a vízet, kicsit Kleopátrás érzés.:) Az illatát szerintem nem elég, de a hidratáló, bőrpuhító hatása tényleg vitathatatlan. Viszont mielőtt kiszálltam a kádból, én lemostam magam szappannal. Így is megmaradt a puha bőr, de nem volt meg az általad is említett folytogató érzés. Szerintem egyszer érdemes így is kipróbálni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. omg! természetesen foJtogató -.- elnézést kérek!

      Törlés
    2. Klassz ötlet a lemosás, köszönöm! Legközelebb kipróbálom így, és remélem akkor meg is találtam a megoldást! Ez a Kleopátrás-fürdő nézőpont nagyon tetszik, azért így magában a tejfehér víz nekem kicsit fura - kell az a hab! :)

      Törlés
    3. Örülök, hogy adhattam egy tippet.:)

      Törlés
  4. Annyira jól néznek ki - kár, hogy nincs kádunk, de ha lenne 7 lóval sem tudnának visszatartani egy ilyen sütis csobbanástól!

    VálaszTörlés

09 10