2013. szeptember 19., csütörtök

Lakk / OPI Over the Taupe








Itt az ősz, eljött a csodás nude lakkok ideje. És annak is, hogy megmutassam ez én kedvencemet ebben a kategóriában.:)

Az Over The Taupe, ahogy a nevében is szerepel egy csodás barnás-szürkés-lila lakk, vagyis taupe (magyarul elég nehéz megfogalmazni ennek a színnek a lényegét). Az árnyalata minden fényviszonyban más, a krémes-szürkétől egészen a sötétebb-barnáig terjed. A finishe krémes, ami egyébként az állagáról is elmondható. Szépen, egyenletesen terül a körmökön, csíkokról szó sincs. Két rétegben tökéletesen fed, és gyorsan szárad. A használata tehát nagyon könnyű, az eredmény pedig gyönyörű!:) Tartóssága átlagos, 4-5 nap, persze ez függ az igénybevételtől és hogy használunk-e fedőlakkot.

Az első Opi lakkom ez volt, és teljesen meggyőzött a minősége, nagyon megérte az árát. Eleinte furcsa volt a mérete (15 ml), de most már nagyon örülök, hogy ennyit kaptam ebből a szépségből. Tavasszal vásároltam, azóta sokszor használtam és ez alig látszik meg rajta. Ár: 3000.-; / Müller, Douglas

Az alapján amit írtam, ez a lakk tökéletesnek tűnik. Számomra az is.:) Csak ajánlani tudom, nem csak a színe, a minősége miatt is. És így ősszel egy szép nude lakk igazán aktuális! ;)
Tipp: egy ezüstös vagy pezsgőszín glitteres fedőlakk tökéletesen illik hozzá



Szeretitek a nude lakkokat? Melyik a kedvencetek?




8 megjegyzés:

  1. van egy ugyanilyen színű Moyra lakkom, amit nem szeretek...de az OPI az OPI...ezt szívesen viselném :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Talán sokaknak butaság, de tényleg van valami plusz abban ha "drága-trendi" lakkot kenünk fel, ugye? A féldrágakő is szép, na de a gyémánt....!:P De tényleg nagyon szerethető ez a lakk.:)

      Törlés
  2. Hmm ez az első olyan OPI lakk, aminél elgondolkoztam a vásárláson. Gyönyörű színe van!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hagyd magad elcsábulni...:D Tényleg szép és megéri.;)

      Törlés
  3. Nagyon szép szine van :) Örülök, hogy minőségileg is jó, nálam sajnos volt egy szin az OPItól aminek a minősége nem volt épp tökéletes :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A második Opi lakkom nekem sem lett a kedvencem a minősége miatt. A My Paprika Is Hotter Than Yours, bár nagyon szép és nyárra is szuper volt, de egyszerűen nem sikerült csíkmentesen, egyenletesen felkenni. Ez minden alkalommal kiborított kicsit, de mindig megbocsátottam.:D Elhatároztam viszont, hogy Opi-tól csak krém finish-t, semmi mást.

      Törlés
  4. olyan szép :) én is szeretnék egy ilyen barnás lakkot :)

    VálaszTörlés

09 10