2013. május 29., szerda

Yves Rocher Self-Tanner - önbarnító hidratáló tej






Sziasztok! Így hogy nyárból megint tavaszba kerültünk, aktuális lehet a következő teszt, ugyanis nem másról lesz szó, mint egy önbarnítóról!;) Ez az első ilyen jellegű termék amit rendszeresen használok is és szeretem az eredményét, a barnítás és a testápolás részt egyaránt.

Hatóanyagok. Tahiti tiare virág, agávé nedv, szezámolaj, mangiferin.

Használat. Az egész testre felkenhető, tehát arcra is használható. Nagyon kellemes állaga van, kevés kell belőle egyszerre és egyenletesen eloszlatható. Igazából olyan mint egy könnyű testápoló, felkenésnél semmi sem mutatkozik a barnító tulajdonságból, ekkor színtelen. Hamar beszívódik, nem hagy nyomot semmilyen formában. Az illata valami csodálatos, ezért is szeretem annyira!:) Édes, virágos, valahogy így tudnám megfogalmazni. Annyira finom, hogy szerintem nagy sikere lenne egy sima testápolós változatnak, csak remélni tudom hogy egyszer kapható lesz ilyen formában is!:)

Hatás. Este szoktam használni finoman illatozó testápolóként, másnapra mutatkozik a barnító hatása., ami enyhe, de egyértelműen látható. A kapott szín tökéletesen egybeolvad a bőrrel, nem üt el tőle, tényleg természetes napbarnított hatást kapunk, foltok nélkül. Én az arcomra nem használom, mert az amúgy is sötétebb egy kicsit, de ezzel a módszerrel nagyon jól ki tudom egyenlíteni a tónusokat. És nem utolsó sorban testápolóként is kiválóan megállja a helyét, tényleg hidratált és ragyogó lesz tőle a bőr!:)

Ár, beszerezhetőség. Ajándékba kaptam, de 1000-2000 Ft körülire tippelem / Yves Rocher üzletek

Az egyik kedvenc termékem, igazi 2 in 1. Szeretem a testápoló oldalát, és a barnító oldalát is, mindkettő tökéletesen működik, plusz az illata is mennyei!:) Ha önbarnítót kerestek, hogy felkészüljetek egy kis színnel a közelgő nyárra, akkor mindenképp vessetek egy pillantást erre a csodás termékre, nem fogtok csalódni!;)



Használtok önbarnító testápolót? Mik a tapasztalataitok, kedvenc termékeitek?

8 megjegyzés:

  1. jajj de jó, hogy írtál róla, nem is tudtam, hogy van ilyen terméke az Yves Rochernek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem míg meg nem kaptam szülinapomra.^-^ Pihent még jó sokat a polcon, mert nem mertem használni, de végül nagy kedvenc lett.:)

      Törlés
  2. Ohóó, ezt nekem találták ki! :D Köszönöm a tesztet, mihelyst Yves Rocher közelben leszek le is emelem a polcról :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, remélem neked is annyira beválik majd mint nekem!:)

      Törlés
  3. De jó, még van kuponom az Yves Rocherba, mostanában gyűjtögetem a dolgokat, hogy mire is használjam el, de ez lesz a befutó! Ha valaki ennyire dicsér egy illatot mindig annyira kíváncsi leszek, hogy milyen :)
    Én egyszer este felkentem az arcomra egy kendős kiszerelésű önbarnítót, nem látszott semmi, átmentem az arcomon vagy 3szor vele :D én hülye! Reggelre olyan narancssárga volt az arcom, hogy eszméletlen, annyira röhögtem :D a legvilágosabb alapozómmal mentem át 2szer rajta, mire vállalható volt a dolog :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy igazi beauty-story!:)Na én is mindig az ilyen balesetektől féltem az önbarnítókkal, de ezt már bátran használom. Azért a biztonság kedvéért az arcomra nem.:P
      Azért próbáld ki a boltban, az illatok is olyanok, hogy valakinek nagyon tetszik, valakinek nagyon nem. Ez nekem nagyon, remélem neked is fog!:)

      Törlés
  4. Ezt én is meg fogom nézni magamnak, elég jól hangzik! Remélem az én hulla színemen is tudna segíteni picit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is elég fehér vagyok, nekem segített.;) A legjobb benne, hogy olyan természetes a hatása, tényleg mintha napoztam volna egy hetet és úgy kaptam ezt a szép enyhe barnaságot. Remélem ha kipróbálod neked is hasonlóak lesznek a tapasztalataid!:)

      Törlés

09 10