Szilveszter előtt két nappal felkerekedtünk a barátnőmmel, hátha találunk néhány kincset a karácsony utáni leárazásokon. Végül is félig sikeres volt a küldetés, mert bár ruhák és kiegészítők terén nem voltunk szerencsések, azért nem távoztunk üres kézzel sem az Árkádból - köszönhetően a stratégiailag tökéletesen elhelyezett Nailland pultnak.
Szóval ha már épp arra jártunk körbenéztünk, és itt is rengeteg csodaszép lakkot lehet most 30%, vagy akár 50% kedvezménnyel megvásárolni. Mivel mostanában megmagyarázhatatlan vonzódás lett úrrá rajtam a rózsaszín glitteres lakkok iránt, rögtön megfogtam minden márka ilyen darabját és mikor a kezembe került a China Glaze Material Girl-je a barátnőm hirtelen felkiáltott: "Úristen, ez gyönyörű! Szabina ezt nem hagyhatod itt!" Persze engem sem kellett sokat győzködni és végül az utolsó 2 darabbal távoztunk, boldogan. Alig vártam hogy felkenjem és mivel közelgett a szilveszter, ezt a lakkot neveztem ki az új év hivatalos glitterének.
Nem szerettem volna túlbonyolítani a szilveszteri manikűröm, egyrészt mert egy ilyen csillogó darab eleve elég meghatározó, másrészt ismerve magam kb. 15 percem lesz az elkészítésére. (Végül már a vendégek is itt voltak mire odáig jutottam). Úgyhogy a klasszikus átmentes megoldást választottam - glitter a körömvégekre és egy kicsit tovább, plusz accent nail a teljes csillogás jegyében. Az alap fehér lett - a nagy kedvenc Opi Alpine Snow, ami gyönyörűen kihangsúlyozta a Material Girl arany rózsaszín oldalát. Bár a festés a sietség miatt hagyott némi kívánnivalót maga után, nekem nagyon tetszett ez a kombináió és plusz pont, hogy azóta is ugyanúgy élvezhetem a látványt, mert a China Glaze glittere nagyon ragaszkodónak mutatkozik a körömvégeken. És abban is biztos vagyok hogy ezután sem fog eltűnni a fiók mélyén...

Nektek milyen volt a szilveszteri manikűrötök?
Engedtetek a csillogásnak és használtatok idén glittert?
Szinte majdnem ugyanilyen manit viseltem. :) Én feketét választottam alapnak, arany glitterrel. Annyiban volt csupán más, hogy én a körömágyhoz tettem őket. :)
VálaszTörlésNagyon szép. :)
Ó a fekete-arany nekem is az egyik kedvenc kombinációm! :) Biztos gyönyörű volt! :)
TörlésNagyon szép színe van, szuperül mutatnak együtt *-*
VálaszTörlésGyönyörű ez a glitteres lakk, annyira jó a színe! Én ezüst fehér hasonló manit készítettem nemrég.
VálaszTörlésXX
beautysecretsfromnora.blogspot.hu
BUÉK :)
VálaszTörlésNeked is boldog új évet ! :) Remélem szép volt az első hete! :)
Törlés