Nemrég volt a névnapom, amire már nagyon-nagyon vártam. Nem mert annyira imádom a nevem :), hanem mert már vagy 2 hónapja tudom milyen meglepetést szeretnék, és ezt jó sokszor hallhatták is tőlem azt hiszem (sorry). :P Sok blogger és sminkimádó vágyainak tárgya - MAC. Én is eljutottam odáig, hogy ne tudjam kibírni enélkül, elkerülhetetlen sminkcsapda ez, amibe szinte lehetetlen nem beleesni. :) Hát most megkaptam a magamét, ezt a gyönyörű kis táskát benne mégy gyönyörűbb dolgokkal. Ha kíváncsiak vagytok mit választottam, olvassátok tovább ezt a kicsit őrülten boldog bejegyzést. :D
Ahhoz képest hányszor elterveztem már mik lesznek az első MAC termékeim, sikerült 1-1,5 órát eltölteni a Váci utcai üzletben. :) Rengeteg swatchot láttam a neten, sok véleményt olvastam, a fejemben már régóta ott élnek a kedvencek, hiába, élőben mégiscsak más, így belevetettem magam a szemhéjpúderek és pirosítók tömkelegébe. Nagy részben el is térítettem magam az eredeti elképzelésemtől, de én már csak ilyen vagyok. Azt mindenképp el szeretném mondani, hogy velem nagyon kedvesek voltak, segítettek amikor kellett, és magamra hagytak amikor kellett, ami óriási plusz pont. Pirosító ügyben kellet több segítség, és ők feltettek rám mindent amit kértem, így könnyebb is volt dönteni, tényleg jól éreztem magam.
Akkor jöjjenek a választottak:
Ásványi pirosító / GLEEFUL
Sajnos pirosító téren elég gyér a készletem, és ami van, arra sem mondanám hogy káprázatos. Igazából ezt a lépést sokáig ki is hagytam, de mióta blogolok, és sokat olvasok ilyen témában, rájöttem, hogy ez milyen fontos rész a sminkelésben, egy jól megválasztott pirosító feldobja a sminket, szép arcot varázsol, és formál. Ásványi pirosítókból szerettem volna mindenképp, és némi válogatás után a Gleeful győzött, ez illett leginkább hozzám. Vöröses-szilvás, téglás árnyalatról van szó, ami bár első látásra elég csillogónak tűnik, a bőrön ez már csak enyhe fény formájában nyilvánul meg. Talán felesleges is mondanom, de muszáj: imádom! :)
Ár: 6900.-
Szemhéjpúderek / Satin Taupe és Antiqued:
Abban az egyben biztos voltam, hogy a Satin Taupe lesz az egyik első szemhéjpúderem a MAC-től. Ettől semmilyen swatch nem tudott eltántorítani, valamiért ezt szerettem volna legjobban. Van egy kis füzetem, abba egy "kis" listám "MAC wishlist" címmel. Na ebben sok árnyalat szerepel, de az Antiqued pont nem. Mégsem tudtam otthagyni, szerelem volt ez első swatchra, egyszerűen gyönyörű. Hát ők ketten lettek az elsők. :)
Ár: 4000.- / db
Helytakarékos és nagyon praktikus, eleve nem szerettem volna egyenként tárolni a szemhéjpúdereket, és így olcsóbban is jön ki a dolog. Egyenlőre a fenti két szín kapott benne helyet, szerintem hipp-hopp meg fog telni. :)
Ár: 1400.-
A csomagolás gyönyörű, tényleg a táskától kezdve a kis szemhéjpúderes tasakokig, mind nagyon tetszik. Az biztos, hogy nagyon értenek a marketinghez. :) Kis hátrány a porosodás és ujjlenyomatgyűjtés. De annyi baj legyen.:)
Természetesen lesz mindenről részletes bejegyzés, sok sok képpel, nem akartam ezt most nagyon hosszúra nyújtani, inkább az örömöm szerettem volna megosztani.:) És ismét, mint igazi hőst szeretném megemlíteni a barátomat, aki végig velem volt az üzletben, bírta a gyűrődést, és ilyen szép dolgokkal ajándékozott meg a névnapomra. Köszönöm!^-^
Szerintetek jól döntöttem? Mik voltak / lennének a Ti első MAC termékeitek?
Szép napot, Szabina
:)
Gyönyörűek ezek a holmik! A pirosítóra rendkívül kíváncsi vagyok, nagyon érdekes a színe. :)
VálaszTörlés(Ha van kedvetek, nézzetek be hozzám is: http://barkingbeauty.blogspot.hu/)
Így csomagban is mutatósak, de nemsokára írok róluk részletesebben is,mert megérdemlik.:)Láttam már a blogod és a múltkor elfelejtettem gratulálni hozzá,de akartam,szóval gratula!:D Lelj majd benne minimum annyi örömet,mint én!
TörlésUhh no eljutottál a MAC-be nagyon szép kis dolgokat vettél, engem is a pirosító érdekelne! :)
VálaszTörlésBoldog Névnapot megkésve is, aztán jöhetnek ám a sminkek is ;)
Köszönöm! :) Igyekszem majd a pirosítós bejegyzéssel, jó sok tesztelnivalóm összegyűlt már. :)
Törlés